<<< Versek főoldala


Álomország



Fordítók:   Babits Mihály | Radó György | Németh Dezső (Álomsziget)



Bús, magányos úton át,
Hol jó lélek sohse járt,
Hol az Éj, egy ős eidólon[1]
Fenn uralg gyász-színü trónon,
Most érkeztem épp, egy távol
Ködös Óperenciából,
Világtalan vidékről, hol vad varázs terem,
Túl időn - túl teren.

Fenéktelen völgyek, folyók,
Szurdok, mosás, titán-bozót,
Formákkal, miket senki sem sejt,
Mert a harmat mindent elrejt;
Partnélküli tengerek,
S rájuk hulló meredek;
Tengerek, mik nem hevernek,
Tűz-egekre habot vernek;
Tavak, melyek hányják folyton
Holt vizük, mely holt és zordon,
Hűs vizük, mely halk és fáradt
S rajt a lenge liljomszálat.

S e tavaknál, mik így folyton
Holt vizet, mely holt és zordon,
Hűs vizet, mely halk és fáradt
S lengetnek lenge liljomszálat;
E hegyeknél - e folyóknál,
Lassan, egyre mormolóknál -
Vak bozótnál s hol a rossz
Béka és gyík táboroz -
E lápoknál és tarlóknál,
Hol manó jár -
Mindez átokvert helyekben -
Minden méla szögeletben -
Rémült utas mit lel itt?
Multja leples rémeit -
Szemfedős formákat, mellyek
Sóhajtanak s tovább mennek -
Holt barátaiét, kik rég be-
Költöztek a földbe - s az Égbe.

Ha szivünk száz sebe fáj
Ez nyugtató és enyhe táj,
S a sötét és árny-imádó
És a csupán árnyat látó
Szellem számára Eldorádó.
De szétnézni nyílt figyelemmel
Az utas benne nem bír, nem mer
S titkát halandó gyenge szem
Nem issza tárva sohasem,
Mert tiltja szigorú királya
Rojtos pillát emelni rája
S a vándor itt csak lopva lát
Fekete szemüvegen át.

Bús magányos úton át,
Hol jó lélek sohse járt,
Hol az Éj, egy ős eidólon,
Fenn uralg gyász-színü trónon,
Most érkeztem épp, e távol
Ködös Óperenciából.


Babits Mihály fordítása



Ösvényén a zord magánynak,
Hol rosszlelkek visszajárnak
És egy Ősbálvány, az ÉJ
Ébentrónja feketéll -
Onnan jöttem nemrég Tőle:
Ködös Óperenciából,
Messzi part, köd-ülte Thúle,
    Túl TEREN - túl IDŐN.

Végtelen átok, féktelen ár,
Odú, üreg, titán-sudár
Fa-formák, mit szem nem kutathat,
Mert mindenre száll a harmat:
Hegység lankadatlanul
Parttalan tengerbe hull;
Tengerek folyvást epedve
Csapnak lángoló egekre;
És tavakból egyre foly
Holt vizük - holt és komor -
Halk vizük - halk és fagyos -
Liliom-hó szunnyadoz.

Hol tavakból egyre foly
Holt vizük - holt és komor -
Bús vizük - bús és fagyos
S liliom-hó szunnyadoz -
Hol folyók a fenti hegyre
Folytva mormol, mormol egyre -
Hol fa szürkéll, tócsa langy,
Benne gőte él s varangy -
Hol tengerszem mélyiben
    A Szörny pihen -
hol kietlen-zord a tájék
S minden zúgban méla vágy ég -
A vándor félve látja itt
Múltja emlék-árnyait -
Fátylas forma kél, huhog
S a vándor mellett elsuhog -
Fehér leplű, barátod volt rég,
S hogy meghalt, béfogadta Föld s Ég.

Szív, ha kínja légió van,
Nyughat itt lágy régióban -
Léleknek, ha búskomorság
Gyötri, itt van Aranyország!
Ám utasként kelve itt át,
Senki fel ne fedje titkát!
Mélye mind e rejtelemnek
Meg nem nyílhat emberszemnek!
Utas, pilládat fel ne vesd -
E táj királya tiltja ezt;
S ezért bús lélek itt libegve
Úgy néz, mint kormozott üvegbe.
Ösvényén a zord magánynak
És egy Ősbálvány, az ÉJ
Ébentrónja feketéll,
Nemrég jöttem vissza Tőle:
Óh, a messzi ködlő Thúle.


Radó György fordítása



Egy úton mely vad és sötét,
Sok gonosz szellem kísért,
Hol Éjjel nevű eidolon
Ül fenn egy fekete trónon,
De átjöttem hajón nem rég
Egy szigetről, mely meseszép.
Át vad szellemföldeken,
Túl- időn, s tengeren.

Mérhetetlen - völgyek s vizek
Sok titán-fa, s barlang, s üreg,
Torz alakok, s senki sem tudja,
Mit rejtenek ködbe vonva;
S elnyelnek bukó hegyeket
A parttalan mély tengerek;
Sok hullámuk fönt háborog,
Egek parazsára csorog;
S végtelenbe nyúló tavak,
Halottak és magányosak;
Állóvizükre hó szitál –
Vacog lengő liliomszál.

Így szerteszórva a tavak
Halottak és magányosak,
Komor vizükre hó szitál –
vacog lengő liliomszál.
Hegyek, folyók közelében
Zúgnak alázatos mélyen, -
Köd erdőben - köd mocsárban
Varangy, gőte-hallgatás van,
Rút kistavak és pocsolyák
Lehangoló vámpírtanyák, -
Minden helyen gonosz terem,
Minden zugban búsfélelem;
Az utas itt döbbenten áll
Emlékei árnyainál,
Elrejtett múltból sóhajok;
Jönnek elő régi bajok –
A fehér leples sok barát
Kínban sírba - égbe szállt.

Kiknek szíve jajjal tele
Ez a nyugalom szigete.
Lelkük árnya itt elszálló;
Oh, ez, ez egy Eldorádó!
De az utas útja során
Nézelődni sem mer talán!
Sosem tárul az a rejtély
Mit az ember vakon szemlél;
Királyi jog megtiltotta
Nem nézhet rá a szem bokra.
Így az utas búsan látja
Sötétszemüvegen álma.

Egy úton mely vad és sötét,
Sok gonosz szellem kísért,
Hol Éjjel nevű eidolon
Ül fenn egy fekete Trónon,
Nem rég hagytam ott e helyet,
A ködös Thule szigetet.


Németh Dezső fordítása



[1] Kép, alak, tünemény. Keresztény értelemben bálvány. (görög)


<<< Versek főoldala