Eulália

Fordítók: Babits Mihály | Kosztolányi Dezső | Radó György | Németh Dezső (Euláliám)

        Laktam magam
        kinok odvaiban
    - lelkem, mint rest tó, álmatagon -
mig a könnyü, vidám Eulália nem lett drága menyasszonyom,
mig a sárgahajú Eulália lett nem lett ifju menyasszonyom.

        A csillagos ég
        szebben nem ég
    sugaras tüzü szemeinél;
        s köde pelyheivel
        mit gyöngybe kever
    s biboros holdszinbe az éj,
a szerény piruló Eulália egy pici fürte fölér,
lobogó szemü szép Eulália egy hajaszála fölér.

        Se bú - se gyász
        többé nem igáz,
    mert lelke sóhaja lelkemét
        ekhózza hiven;
        s fénnyel szegi fenn
    Astarte ^[1] az ég peremét,
ha szép Eulália ráveti asszonyi lángu szemét,
ha vidám Eulália fölveti rá ibolya szemét.

Babits Mihály fordítása

        A sóhajország árnyán
        Laktam egyedül, árván,
Lelkem mocsár volt, mély magány,
S az angyali jó Eulália lett remegő arám,
A sárgahajú Eulália lett mosolyos arám.

        Ó - a szeme ég,
        Mint éjjel az ég,
Ha csillag rakja ki a nagy űrt!
        S a lágy pihe-gyöngy,
        A bíbor, a gyöngy,
Mit holdsugár ragyogása szűrt,
Nem oly aranyospuha, mint Eulália fürtje, a sárga fürt,
Nem oly sugaraspici, mint Eulália fürtje, a drága fürt.

        A bánat - a mult
        A semmibe hullt,
Mióta angyali lelke véd;
        Az ég aranyán
        Ég a halavány
Astarte s már az éj se setét,
Ha rám veti jó Eulália felragyogó szemét,
Ha rám veti szent Eulália lágy ibolyaszemét.

Kosztolányi Dezső fordítása

            Magány ölén
            Tespedtem én:
    Csak bú nehezült reám,
Míg szép, vidám Euláliám
                nem lett viruló arám -
Míg szőke kis Euláliám
                     nem lett nevetős arám.
            Óh csillagok!
            Egy sem ragyog
    Úgy mint e szem sugara,
            S nincs pára-folt,
            Akár a hold
    Bíbor-gyöngy árnyalata,
Mely szebb, mint halk Euláliám
                     igénytelen haja -
Mint szépszemű Euláliám
                 könnyű, szerény haja.
            Már nem gyötör
            Kín és csömör.
    Mert ő sóhajt, mikor én,
            S mindegyre fenn
            Fénylik nekem
    Astarte az ég közepén:
Az én drágám, Euláliám
                     felnéző hű szemén -
Az én ifjú Euláliám
                 felnéző kék szemén.

Radó György fordítása

Magány lakom volt,
hol világjaj szólt,
És búm lelkem mélyére ült,
Míg arám lett jó Euláliám arcára pír került –
Míg szőke arám Euláliám mosolyra nem derült.

Ah, kisebb a fény
Egy csillag estén,
Mint lánykám sugárzó szeme!
Ha páraköd selymén
Szivárvány-hold gyöngybíbort sző bele,
De szebb lehet ám szép Euláliám legtöbb rejtett tincse –
S nem olyan ám, mint Euláliám fürtje és gyöngyszeme kincse.

Kételyek Kínja
Nem jöhet soha,
Mert az ő lelke suttog nekem,
És minden napon
A fényét kapom;
Az égi Astarte van velem,
Amíg rám tekint jó Euláliám szép asszonyszeme –
Amíg rám tekint kis Euláliám ibolyaszeme.

Németh Dezső fordítása

[1] Astarte a föniciaiak nőistensége, Baal felesége, kinek tisztelete a filiszteusok közvetítése révén Izraelbe is eljutott. Salamon király Jeruzsálemben szentélyt állított neki. Babilonban Istar néven a háború istennőjeként tisztelték, a többi keleti népek a Hold vagy a Vénusz csillagistennőjének, a szerelem istennőjének tartották; kultusza érzéki, templomai a vallásos prostitució szinhelyei voltak. [r]

<<< Versek főoldala