Tündérhon

Ülj ide mellém, Isabel,
Hola hold oly tündéri jel,
Drágám, veled életre kel.
Most, hogy állsz üdvhöz öltözötten,
Én: csillagoktól-szélütötten!
Sóhajod lelkéhez kötötten!
Hajad holdsugár lengeti;
Ó, június virágai!
Ülj le, ülj - hogy értünk ide?
Drágám: csak álom volna-e?

Ismered a roppant virágot -
Rózsa! - mondják -, ég csillaga,
Itt (a szél fújt) lugason állott,
Remegvén, mint a Kutya

Szökkent arcomba szemtelen,
Elevensége ismerős,
S hogy darabokra szedhetem,
Ne lenne többé büszke, hős -
Hűtlenségek jutalma ez!
A szél szertefutván neszez,
S a résen, mely így támadott,
Mint köpenyén, mely szétszakadott,
Holdad jött, pengvén dallamot.

Sugárral! S ez tündér sugár,
Isabel - nem mondtad magad?
Mely hihetetlenül szakad,
Mint tekervény, mint duzzanat,
S mint fű harmatgyöngyén, ha jár,
Piciny harangok hangja, száll,
Ó, véle zendül, itt e táj,
És fölfedezzük: holdsugár!

Mely függönyöknek rongyain,
Terem sötétjén, megjelen,
Bogárfény (az járna velem?),
Remegő szárnyé, árnyain
Por tűnik, köddé válva, ím:
Bún öröm, hirtelen!

Ó, mikor jön már reggelem?
Isabel! Nem féled-e
Az éjt, s mi bűvölete?
Ködvölgyek! Árny-áradatok,
És felhőterhes vadonok,
Formájuk felismerhetetlen,
Könnyomlássá szétrejtezetten!

Nagy holdak - ó! Hívság s vigasz:
Ugyanaz - mind az - mind, mind ugyanaz -
Az éj minden pillanata:
Önmaga - és nem önmaga.
A csillag fényhelye csusszan,
Sóhajba sápadottan.

Ah! Fel! Mert valami leszáll,
A hegy üdvén ragyogva jár,
Korona övezi!
Le - le, egyre le - tova már? -
Hova még? Mi mélyre még?
Ó, álmunk, szenvedély-vidék!
Mily tágas környűlései
Hullatnak fuldokolva
Függönyt: termet tarolva!

Így dőlt köveken,
Vízeséseken
(Némult vizeséseken!)
Vagy furcsa vadonon - a tengeren -
Ó, egek! A tengereken.

Tandori Dezső fordítása

<<< Versek főoldala