Tündérország

Árnyas folyók, völgyek vak odva
S erdők, ködökben gomolyogva...
Alakjuk elvész: ellepik
Szünetlen omló könnyeik.
Az éjben rém-holdak sora
Fogy és nő, nem pihen soha -
Pillanatonkint megcserélve
Égi helyüket, itt vagy ott:
Fakó arcuk lehelletére
Hamvadoznak a csillagok.
S amint feléhez ér az éj,
A legsötétebb leplü hold
(Amely különb a többinél
És versenyük győztesse volt)
Meglibben, lejjebb szállva egyre,
Míg súlypontja egy szörnyű hegyre,
Egy óriás oromra ér,
Ott roppant kőlapját fehér
Fátyolként bontja szét a tájon,
Kastélyokon, tanyán, lapályon,
Mindenfelé az idegen
Pagonyokon s a vizeken,
S hol álom ül
S szellem röpül,
Befonja fénye
Szövevénye -
S aludna minden: csoda-mély
Mindenben ez a szenvedély!
S hajnalban ha kél e táj,
Holdas fátyla égre száll,
Száll a széllel, mintha szállna
Albatroszok sárga szárnya...
Már a tájnak az a hold
Nem kell arra, ami volt.
Tudniillik: furcsa sátor
Volt e fátyol.
De most záporként bomol
Atomokra e gomoly,
S ebből ama földi lepkék,
Kik a menny-eget keresték
És a földre szállnak ismét,
(Fáj nekik a nyugalom!)
Ebből hoztak valamicskét
Fürge-fínom szárnyukon.

Kardos László fordítása

Köd-árkok - árnyék-sellők -
És erdők, mint felhők -
S könnyek folyvást peregve
Mossák e képet egybe,
Sok hold-órjás kering -
Megint - megint - megint
Fogy és nő s egyre ballag
A bús éjben bolyongva,
Fakón lehell s a csillag
Fényét sápasztja, bontja.
S a hold-órának éjfelén
A legtestetlenebb
(Mely a holdak próbatételén
Az éj legjobbja lett)
Lejön - leszáll - lefele
Reáfekszik közepe
Egy hegylánc ormaira,
Míg széles körvonala
Mint függöny fátyla lep
El falvat, termeket,
És bárhol megpihen -
Vagy torz fán - vagy vizen -
Szárnyas szellemhadon -
Megannyi álmodón -
Mindent egy fényes út-
Vesztőben fényre gyújt -
S ekkor be mély - be mély
Az alvás-szenvedély!
S ha jő az ébredés,
E holdsugár-varázs
Felszáll s az égbe vész,
Minthogyha szélvész csapdos,
Miként akármi más -
Talán egy sárgás albatrosz.
De ekkor már a hold
Más célu, mint mi volt:
Lám, sátorként takar,
Mely nékem oly bizarr,
Sok atomot viszont
Záporként szerteont,
Melyből a földi s ég
Felé szállt lepkenép,
Mikor megint lejön
(Hisz egyre csak mozog!)
A szárnyán reszketőn
Egy morzsányit hozott.

Radó György fordítása

<<< Versek főoldala