Izrafél

Izrafél ^[1]

Fordítók: Gáspár Endre | Radó György | Tandori Dezső

És Izrafél angyal, akinek szívhúrja
lant s akinek Isten teremtményei közt
legédesebb a hangja.

Korán

Mennyben egy szellem él,
"Szive húrján zenél."
Jobb dalt tud bárkinél
Ez angyal, Izrafél.
    S őt hallva (így szól a rege)
    Az ég keringő serege
Elnémul, szólni fél.

Fenn az égi bolton
    Járva, a tetőn,
    Vágyón, szeretőn
Pír fut át a holdon.
    S a cikázó láng, a rőt
    (S a Plejád, az egybe szőtt,
    Ki hét volt azelőtt)^[2]
    Megáll, hogy hallja őt.

S mondják (a fénysereg
    S kik hallják, mind a lények),
Hogy mely lantján remeg,
A lüktető ideg
    Ad ily dalt Izrafélnek
S hogy furcsa és meleg
    Kobzán a húrok élnek.

S az angyal-járta menny,
    Hol a nagy eszme tisztség,
S trónt ül a Szerelem
    És huri-szem ^[3] tekint szét -
A szépségtől megárad,
Mely csillagnak sugárt ad.

Izrafél, így igaz,
    S jogos, ha megveted
A dalt, ha nem izzik az.
    Minden babért neked!
    Jó és bölcs éneked;
Soká légy szent vigasz.

Mi fenn önkívület,
    Jól dalolod, te lángszavú -
    A vágy, a kéj, a kín, a bú
Mind lantodon hevülhet,
S ne szóljon hang kivűled!

Tied az ég: de itt alul
    Méz s üröm a világ:
    Virágunk csak - virág
S mi rád mint üdvöd árnya hull,
    Napfényként száll miránk.

Laknám csak én,
Hol Izrafél
    Lakott s ő jönne le,
    Oly vad gyönyörrel éneke
    Itt lenn nem zengene,
S dalom merészebb ütemén
    Az égbolt rengene.

Gáspár Endre fordítása

"Mennyben lakott Izrafel,
    Kinek szív-húrja lant";
Ily szép, vad énekkel
Más lény nem énekel,
S (a legenda szerint) csak rá figyel
A csillag s kábán némul el,
    Ha felzeng e hang.

A zeniten kigyúl
    S kábán bolyong
    Szerelmes holdkorong,
Vágya virúl;
    Rőt villám lesi ébren
    (S nem szól az a Hét sem:
    A Plejád is tétlen) -
    Csend van az égen.

S úgymond (a csillagok kara
    És mind, mi les, lapul),
Hogy Izrafel láza a
Lírája lágy szava,
    Ül, penget s dalba fúl -
Mint az élet fonala,
Lüktet a furcsa húr.

De az égen lépkedett,
    Hol a bölcsesség szolgálat,
Hol Isten a Szeretet,
    Hol a hurik szemsugarát
A csillagban imádott
    Szépség ragyogja át.

Igazad volt tehát,
    Izrafel, hogy gyűlölted
A szűz érzés dalát;
Babér-övezte bárd,
    Te legjobb, mert legbölcsebb!
Légy víg sok éven át!

Eggyé forr láng-dalod
    S az égi révület -
Vágyad, gyászod, kéjed, haragod
    És lantverő heved -
    A csillag néma lehet!

Igen, tiéd a menny, de itt
    És kéj- és jaj-világ;
    Virágunk csak virág,
Az árny is, mit üdvöd vetit
Minékünk napvilág.

Jutnék oda fel,
Hol Izrafel
    Lakozott, s ő lenne, hol én,
Halandó dal nem csengne fel
    Ily szép-vadul szivén,
Míg én merészebb énekkel
    Az eget betölteném.

Radó György fordítása

Mennyekben egy angyal honol,
    - "Szivén lant húrjai" -,
Mindenkinél szebb szava szól,
S némul, ha Izrafel dalol
(A nagy ősi legenda tudja jól)
Csillag, nem zeng arany ég alól
    Kar, bármi isteni.

S hogy ott fenn bujdokol,
    A hold, szerelmetesen:
    Emez énekeken
Szemérmesen pirul,
    S az égő villám
    (S Pleiád-társai híján,
    Éjek burkait nyitván)
    Torpan vad, nyilas útján.

S mondják: az égi fénysereg,
    mely leskelvén nem téveteg,
Úgy vár az angyali szóra,
Mintha e líra
    Maga az élet volna,
Lágyan elpengetett
Dala göngyölgetne igéreteket.

Az angyal-járta egekben,
    Mély gondolatok kötelmein,
Hol trónol a Szerelem-Isten,
    És csábítóak a huri-szemek,
Szépségnek forrásán s kegyein:
    A csillagok így fénylenek.

Jól tudod, Izrafel,
    Hogy a dal mit sem ér,
Ha égi láng nem tüzel fel,
S nem bölcsességre kel;
    Hervatag a babér,
Mit nem vígaszod érdemel:

Mit önkívületben,
    Ó, láng-üzenetű,
Nem te adsz!
    Kéj, kín, bú: teljes terű,
    S együtt derű, mely hozzád egyre hű.

Igen, így - lantodé a Menny!
    De itt üröm cseppen a mézbe,
    S virágunk kurta földi léte
Üdvön vett gyötrelem;
Ekképp hull csalfa árny a fényre.

Hol Izrafel:
Bár vinne fel
    Szegény dalom, vagy jönne ő,
Hogy mit kettősünk énekel,
    Ne lenne végtén ernyedő,
De merészség tiszta reményeivel
    Egeket rengető.

Tandori Dezső fordítása

[1] Egy angyal neve: "És Izrafél angyal, akinek szívhúrja lant s akinek Isten teremtményei közt legédesebb a hangja." (Korán) Gáspár Endre fordításában ez mottóként szerepel
[2] Pleiád: Fiastyúk. A görög mítosz szerint Atlasz titán és Pleióné okeanisz csillaggá változtatott hét lánya. Egyikük, Meropé halandót szeretett, s mert osztozott annak sorsában, a fénye eltűnt az égboltról, ezért látszik olykor csak hat csillag.
[3] Huri: muzulmán felfogás szerint a paradicsomnak csodaszép szüze, akit a Korán jutalmul ígér a túlvilágon a jámbor igazhitűeknek. [r]

<<< Versek főoldala