Szerenád

Fordítók: Radó György | Tótfalusi István

Oly szép e perc - oly lágy e fény,
Hogy több, mint fél-bűn, érzem én,
Az alvó táj, a néma ég
Csöndjét bár lanttal zúzni szét.
Végül a gyöngyszinű vizek
Szinén Elysium ^[1] libeg:
A hét Pleiád ^[2] rajong az égen
S belőlük lesz a másik hét lenn,
S a szunditó Endymion ^[3]
Lát új vágyképet a habon;
Ködös, borongó völgy ölén,
Kisértet-hegység peremén
Fáradtan ömlik szét a fény,
És föld, víz, égbolt, csillagok
Álomra vágynak, mint ahogy
Én vágylak téged s a te el-nem-
Múló szerelmed, Adeline-em.
De halld, ó halld, mi halk e szó,
Szerelmesed ma suttogó,
S te, félig-ébren fekve, véld,
Hogy álmod az, mi így zenélt
S az álom fátyla nem ereszt
Keresztül semmi durva neszt;
Elménk, lelkünk - ó Ég, igen!
Valóban összeforr, szivem.

Radó György fordítása

Édes perc, tiszta szűz időm,
Úgy érzem, bűn volna, midőn
Alszik csillag fent, föld alant,
Ha zajt ütne akár a lant.
Tenger száz színfoltja felett
Elysium képe lebeg,
Hét Plejád, ki virraszt az égen,
Látja, mint ragyog mása hét lenn;
Endymion ha letekint,
Lenn még egy szeretője ring:
Ásít sok árnyas barna völgy,
Lidérces bércen huny a zöld,
A fáradt fény pihenni dőlt:
Föld, tenger, csillag s égi fények
Mind álomtól ittasak, én meg
Tőled, Adeline, szívemet
Bűvös szerelmed ejti meg.
De csitt! Oly halkan és puhán
Szól szeretőd ez éjszakán,
Hogy lelked e szót, félig alva,
Csak álomi zenének hallja.
S bár hangjaimból nem fog egy se
Durván rátörni szenderedre,
Lelkünk s eszméink könnyeden
Elvegyülnek majd, kedvesem!

Tótfalusi István fordítása

[1] A görög mitológiában az üdvözültek árnyainak tartózkodási helye.
[2] Más néven Fiastyúk; Atlasz és Pleioné hét lánya a görög mitológiában, akiket haláluk után Zeusz az égen csillagkép formájában helyezett el.
[3] A görög mitológiában Szeléné holdistennő örök álomba merült ifjú kedvese.

<<< Versek főoldala