<<< Versek főoldala
Strófák / Stancák
Fordítók: Radó György (Strófák) | Tellér Gyula (Stancák)
Hányszor felejtem az időt, ha nézlek
Egyedül, óh világ-trónus természet -
Fá - állatok - hegyek - hatalmas az
A válasz, mit értelmünknek TE adsz!
Byron: A sziget
1
Ifjan ismertem őt, kivel a Föld
Titokban összeforrt s a Földdel ő,
Szépségben, fényben, mely mindent betölt;
Életfáklyája csillag s déli hő
Tüzéből öntetett - a fény-gyötört
Onnét hozta s lelkéhez ily erő
Illett, de tudta (s nem a hevület
Óráján), hogy minek a rabja lett.
2
Elmémet tán a baljós hold alatt
S annak sugarától béklyózza láz;
De nem hiszek e fénynek, mely vadabb
S hatalmasabb, mint ős törvényhozás
Valaha volt, vagy csak egy gondolat
Testet nem öltött magva - semmi más,
Amely frissé varázslón tűnt tova,
Mint nyári fűnek éji harmata?
3
Valóban eltünt, míg, miként a szem
Kedves tárgyára - a szemhéjra könny
Tapad, mely nemrég szunnyadt szenvtelen?
De mégsem kell, hogy ez (e tárgy) ködön
Át várjon ránk - bár mindünkre - s legyen
Előttünk minden órán; ám külön
Vad hang lant-húrja pattan túlfeszülten
S ébredni hív. Jelképben, intő jelben
4
A túlvilág villan felénk - az Isten -
Küldötte Szép, mit az kap csak, kit e-
Nélkül elhagyna élete s a szívben
Dédelgetett vágyak, zenék ege -
Óh szent zenéje lelkének, mely vív - nem
Hit, nem Jóság
ellen, míg földre le
Nem dől, bősz kartól sújtva, trónusa;
S fején saját vágya a korona.
Radó György fordítása
Gyakran feledjük a múló időt
A Természet nagy trónusa előtt,
Lesvén a választ - fát, hegyet, vadat -,
Amelyet ő a mi elménknek ad.
Byron: A sziget
1
Ifjan ismertem őt, kivel a Föld
Titkon társalkodott, s a Földdel ő;
Ki csak szépségben s nappal tündökölt,
S nap s csillag lobbantván fel perzselő
Életfáklyáját, izzó kínt-gyönyört
Nyert általuk (illett hozzá e hő),
És lelke mégse tudta, hogyha láza
Órája jött: mi az, mi felcsigázza.
2
Az én elmém viszont gerjedni csak
A holdfénytől tud: úgy teremteték;
De hihetem-e, hogy e fény, e vad,
Nagyobb erő, mint ahogy a mesék
Hite tartja - vagy tán egy gondolat
Testetlen lényege ő, nem egyéb,
Mely izgató varázzsal hull le ránk,
Mint éj harmata nyári fű iránt?
3
S úgy fut tovább, mint - ébredő szemek
Nyílván egy kedves tárgyra - könny görög
Az imént még hunyt szempillák felett? -
És nem is kell, hogy ez (e tárgy) előbb
Rejtve legyen, lehet ismert, lehet
Jelen való, s mégis, ha perce jött:
Mint pattant hárfahúr, zengi parancsát,
S felébreszt, mert tanújel ő s bizonyság
4
Egy más, leendő világról, amelyet
Szépségben ád s azoknak ád az Úr,
Kik a mennyekbe már úgysem mehetnek,
Mert szív heve és lélek láza dúl
Bennük, az a vad láz, mely nem lehet meg
- Nem a hittel - a jósággal, s vadul
Neki is ront, ledöntve trónusát;
S mély érzésből hord saját koronát.
Tellér Gyula fordítása
<<< Versek főoldala