<<< Versek főoldala
A harangok
Fordítók: Babits Mihály | Radó György | Németh Dezső (Harangjáték)
I
Halld, a szánon a harang,
Szép ezüst harang!
Mily világát a vigságnak zengi ez a hang!
Halld, mint pendül, kondul, csendül
Át az éj jeges legén,
Míg a csillagnak, mely fent ül,
Fénye kristályfényesen dül
Keresztül a lég egén.
Ritmussá fut ám
Mintegy titkos rím után
Össze a csilingelés itt, melyre bong a sok harang,
Sok harang, giling-galang,
Gingalang -
És e csengés és e bongás, melyre bong a sok harang.
II
Halld, az esküvő-harang,
Lágy arany-harang!
Mily boldogság bőségéről búg e lanyha hang!
Át a balzsam-éj legén
Kéj kereng az énekén!
S az arany-harang alól
Hinta-hang
Olvatag patakja foly,
Melyet holdat nézve hallgat a komoly
Him-galamb.
Óh, e rezgő érc alatt
Mennyi gazdag, enyhe hangzat-ár fakad!
S mint dagad!
Mint szakad
A jövőbe! S ingatag
Mámorába mint ragad
E merengés, e csapongás,
Melyre cseng e sok harang,
Sok harang, giling-galang.
Gingalang -
És e zengés és e zsongás, melyre leng e sok harang.
III
Halld, a hangos vészharang,
Réz-harang!
Milyen rém-regét regél e zord zivatar-hang!
Vad sikoly, vad rémület
Veri, hökkent éj, füled!
Oly nagyon fél, nem beszél:
Hogyha ily nagy a veszély,
Minden hang
Lármás kegyelem-kiáltás a kegyetlen tűz felé.
Rémült irgalom-könyörgés a siket-vad tűz felé,
Melyet egyre fellebb-fellebb
Őrült vágya űz felé,
Hogy - ma, vagy sohsem - de fellebb
Tán a sápadt hold-arc mellett
Égne és nem itt alant.
Óh, e sok harang.
Mely kétséget kong a hang!
Rettenet!
Mind mint búg és bong és bőg!
Milyen borzalom, mit ők
A vonagló lég keblébe öntenek,
Mégis érzi jól a fül
E zugásból,
Pattogásból:
Nő-e a vész, vagy elül;
Mégis jelzi jól a hang,
Mint sikoltás,
Lárma, oltás,
Árad a vész, vagy lappang,
Amint árad, vagy kifárad a haragban a harang,
Sok harang,
Sok harang, giling-galang,
Gingalang -
És zugásban és bugásban mind a kongó sok harang.
IV
Halld, a harsány nagyharang,
Vas-harang!
Mennyi ünnepélyes gondolatra hí e hang!
Hányszor csendes éjjelen
Borzadunk, ha hirtelen,
Mint egy néma jóslat kél a vad harang-moraj,
Mert minden hang, mely ömöl
A rozsdás terek mögöl
Egy sohaj
S a harangozók csapatja,
Amely fenn a tornyot lakja.
Ah, e raj!
Mely nagy érc-nyelvet lenditve
Monotón zenére csal,
S ember-szívre hengerítve
Köveket, tell kedve - jaj!
Ez nem ember, nem is állat,
Nem is asszony - ó utálat!
Ez a raj: manó
És királyuk a harang-vonó
Vonja - csingi - lingi - lang
Lang!
Vonja, mert övé a rang -
S egy peánt ver a harang.
S keble tágul, gingalang,
Úgy mulat, hogy víg a hang
Táncol és fel-felrikkant -
Ritmussá fut ám
Össze titkos rím után
Hangja s a harang-peán[1]
Gingalang!
Ritmussá fut ám
Össze titkos rím után
Mind a sok nyögő harang,
Száz zugó harang,
Mind a zokogó harang -
Ritmussá fut ám
Össze mind a, mind a hang,
Boldog titkos rím után
Száz nyögő, zugó harang,
Mind a, mind a sok harang,
Sok harang, giling-galang.
Gingalang -
Mind a kongás, mind a bongás, melyre bong a sok harang.
Babits Mihály fordítása
I
Cseng a szánon kisharang,
Ezüstharang!
Mily vidám világba hív e dal, e játszi hang!
S óh mi szépen zsongja, zsongja
Át a dermedt légü éjt!
Tündöklő mennynek boltja:
Csillagtenger gyújtja-oltja
A kristályos tiszta kéjt;
Ütve leng, leng, leng
Régi rúna-rímre zeng,
Csengettyű-csilingelésként peng a sok giling-galang:
Sok harang, hang, hang, hang,
Hang, hang, hang -
Csengő-bongó csingilingi, kisharang!
II
Zsong a kedves nászharang,
Aranyharang!
Mily édes szép életet igér e tiszta hang
Míg a fülledt légü éjt
Megtölti s zeng neki kéjt!
Színarany, lágy vágy-zene,
S egy mind e hang!
Dal-folyam hömpölyg vele
Ott, ahol mereng s a holdba néz bele
Egy galamb.
Peng az érctömb, leng a hang:
Óh mi szép szók áradatját ontja sok harang!
Dúsan ont!
Zúg, csapong
A jövőbe! Búg, rajong,
Szenvedélyre intve zsong
S egyre lendül, egyre csendül
Sok harang, harang,
Sok harang, hang, hang, hang,
Hang, hang, hang -
Zúgva zsongó, zengve konduló harang!
III
Bőg, riaszt a vészharang -
Rézharang!
Mily szívetszorongatón sikong száz szörnyü hang!
Hallja rettegőn az éj: -
Vijjogó veszély, veszély!
Ércszavuk torkukra forrt
S csak süvölt, sikolt, rikolt,
Sír, jajong
Ordítón könyörg, keres irgalmat rőt lángoszlopokban,
Őrjöngőn kér s nem talál a vad, süket lángoszlopokban,
Felszökellve, egyre jobban,
Őrült vágya egyre lobban,
S eltökélve húzza oda -
Most le - most lehull, vagy soha!
Fent az elsápadt holdkorong
S óh, a sok harang!
Ránkrikolt a szörnyű hang:
Nincs remény!
Félreverve vészt sikong,
Fájva fojt, rettegve ront
Át a rémek rezgő légü éjjelén!
Hallga, érti már a fül
Hogy sikítva
Majd simítva
Zeng - a vész nő és elül -
Hallga, fül, mit mond a hang,
Míg sivítva,
Majd csitítva
Zeng - a vész fent és alant -
Majd megcsendül, majd meg csend ül, észbontón dühöng e hang,
Sok harang -
Sok harang, hang, hang, hang,
Hang, hang, hang -
Óh a romboló, a tomboló harang!
IV
Kong a bús halálharang -
Vasharang!
Mily borongó gondolatba von e zord, egyhangu hang!
Néma csönd és puszta éj,
Minden lény borzadva fél:
Kong az ordon csonka-tornyon tompa szó!
A rozsdás vastorok
Minden hanggal bajt dohog
Jajgatón.
És kik élnek - óh, kik, ottan,
Fent a tornyon elhagyottan,
Hallgatón,
És ki húzza, húzza, húzza
Ily folytottan, mormogón?
És ki az, ki kővel zúzza
Emberek szivét mohón?
Egy se' nem hím, se' nem nőstény -
Egy sem ember, egy sem őslény -
Szörnyek ők
S királyuk rángatja fönt,
S döngeti, döng, döng,
Döng
Ős himnuszt sok harang
Őt meg fűti büszke rang:
Ős himnuszt zeng sok harang!
Ő meg táncol és rikkant;
Ütve reng, reng, reng,
Régi rúna[2]-rímre zeng
Ős himnuszt a sok harang -
Sok harang!
Ütve leng, leng, leng,
Régi rúna-rímre cseng
Hogy dobog minden harang -
Sok harang, hang, hang, hang -
Zokog a lélekharang.
Ütve leng, leng, leng,
Síri hang, hang, hang,
Vidám rúna-rímre cseng,
Kongva búg a sok harang -
Sok harang, hang, hang, hang:
Bongva zúg a sok harang,
Sok harang, hang, hang, hang -
Hang, hang, hang -
Szívszorongva hív, borong a gyászharang.
Radó György fordítása
I
Halld a sok száncsengettyűst –
Hangezüst!
Jóslatára víg világba bong a harangüst!
Aztán csengve-bongva csengik,
Jég csepeg lég-éjjen!
Míg sok csillag átfénylik
Minden égen, feltűnik
Kristály-örömében;
Tart idő-idő,
Rúna fajta rímelő,
Búgja hangja gingalangja zengi sok harang
Hangja bongja bim-bam,
Bim-bam bong –
Összecseng és bongva pendül sok harang!
II
Halld, lágyan szól nászharang,
Aranyhang!
Jóslatára összecseng a szép világharang!
Balzsam éje lég ölén
Csengettyűz a gyönyörén!
Csörgi csöngve folyt-aranya
Énekén,
S cseppfolyós dalán úszva
Gerle hallgat gúnyt vidulva
Holdzenén!
Óh, a visszhang mély ölén
Zengzetes mit önt ki széles hangívén!
Öble bong!
Hogy bolyong
A jövőben! s mit el-gong
Mámorán öröm sikong,
Himbálódva csöngetőzve
Sok giling-galang,
Bim-bam bim-bam-hang,
Nászharang -
És e rímmel összecseng a szívharang!
III
Halld, zúg hangos vészharang –
Bronzharang!
Azt, mit mendemonda mond az zajharang!
Fülbe éjjel riad hangja
a félelmét kikongatja!
Sok-sok rémület kizsong,
Rí-bong, sír-bong, kínba kong,
Dalba bong,
Esdve hangja ordítozza tűzbe, nincsen irgalom,
Féleszűen leckéztetve őrjöng süket láng-halom,
Ugrik fentre, fentre, fentre,
Vágya űzve reményt egyre,
És az elszánt kísérletet
Most elkezdi vagy sosem
A sápadt-arcú hold falán.
Óh, a bim-bam bong!
Milyen mese rémet mond!
Rémtalány!
Mind csak ütve cseng-üvölt!
Mily borzasztó, mit kitölt
Rángatózva csápja, lég kebelbe hány!
Füllel érzi mégis ő
Reszketése,
Fémbeszéde,
Hogy a vész apad vagy nő;
Hallja tisztán bongja hang,
Csörömpölve
És pörölve,
Hogyha vész nő, vagy ha pang,
Áradóan és apadva mérge sok harangba kong –
Többje zsong –
Fölvisongva gingalangja kong,
Mind zsibong –
És a lármahang sok érc harangja bong!
IV
Hallja, száll a dézsmahang –
Vasharang!
Mit világa ünnepnek hisz gyászos gingalang!
Csendes néma éjjelen
Felreszket a félelem
Mélabúsan átkozódva hangja szétterül!
Minden hang mi lebeg ott
Torkába rozsdásodott:
Nyög belül.
És a népek – oh, a népek –
A toronyban éldegélnek
Egyedül.
És ki dézsmál, elcsen, rabol,
Tompa unott hangja nő,
Lelke körül dicsfény ragyog –
Ilyen ember szíve kő –
Se nem férfi, se nem nő –
Se nem állat, se nem ember –
Vészmadár csak ő:
És e király hangja bong,
Etyepetyézik, zsibong,
Zsong.
Hálaének harangjáték!
Így a begye egyre nő,
Hálaének harangjáték!
Óbégatva táncol ő;
Tart idő, idő, ide
Fajtája Rúna ríme,
Hálaének harangjáték
Harangvég!
Tart idő, idő, ide
Fajtája Rúna ríme,
Doboló harang szíve –
Bim-bam harangok –
Zokogó hang harangok;
Tart idő, idő, idő,
Lélekharang hangtemető,
Boldog Rúna rímcsengő
Körbejáró jajharang –
Kínhang, vészharang:
Dézsma, dézsma bong a hang,
Gingalang, gingalang –
Végharang –
Döngi, nyögi, nyöszörögve sok harang.
Németh Dezső fordítása
[1] Diadalének.
[2] Runa-írás: a germánok ősi írása. A latin betűkből származott; a betűk alakját azonban megváltoztatta az a körülmény, hogy fába v. más anyagba vésték, tehát a rovásíráshoz hasonlít.
<<< Versek főoldala