Ni! Trónt épített a Halál
Egy messze, nyugati vár
Fölött, hol a végtelen
Magányban jó s rossz, bűn s szerelem
Örök sírban pihen.
A sok oltár, palota és torony
(Vén torony mind, de egy sem ing!):
Mieinkkel sehogyse rokon.
S mert rajtuk át szél sose ring,
Köröskörül bús-csüggeteg
Feküsznek a komor vizek.

E város éjére soha
Nem száll a szent ég sugara;
De a fakó tenger ezer
Fényt vet a kis tornyokra fel:
Fel, csúcsra, messze és közel -
Dómra - kúpokra - isteni
Csarnokokra - babiloni
Falakra - árny-erkélyre, mit
Kő-repkény s kő-virág diszít -
Föl a sok-sok csoda-zugolyra, ahol
Ibolya, szőlő és komoly
Brácsa, font frízben egybefoly.
Az ég alatt bús-csüggeteg
Feküsznek a komor vizek:
Bennük csúcs s árny úgy keveredik,
Mintha minden lebegne - míg
Bentebb egy toronyról sivár
Gigászként néz le a Halál.

Nyílt templom és tárt sír a rőt
Vízzel egyszint ásít, de sem ők,
Sem a kincs, mit a bálványfejek
Gyémánt szemürege rejteget -
Sem a sok drágaköves halott
Nem csalja előbbre a habot;
Mert - jaj! - fodor nem rezzen ezen
A tükrös sivatagon sohasem -
Hullám nem mondja, hogy szelek
Gyúrnak más, boldog tengereket -
S dagály, hogy a víz nem mindenütt
Ily irtózatosan derült.

De íme, zörren a levegő!
Valami mozdul - a tenger? a kő?
Süllyedő toronyrengeteg
Látszik emelni a vizet,
S mintha lyukakat tépne a
Csúcsuk az Ég hártyáiba!
A hullám rőtebben tüzel,
Órák lélegzete halkul el -
S ha majd, míg nem földi sikoly
Kiséri, e város elsüllyed,
Ezer trónjáról a Pokol
Feláll és tiszteleg.

Szabó Lőrinc fordítása

A Halál emelt trónt a messze
Városban, mely homályba veszve
Áll egymagában nyugaton,
Ahol az örök Nyugalom
Jót s rosszat mind magába von.
Ott szentély, torony s palota
Minden megszokottól elüt
(Nem rezdül vén tornyok sora!)
És az ég alatt mindenütt,
Hol borzoló szél sose jár,
Nyúlik el a bús tengerár.

A város éjjelébe rég
Nem küld sugárt a szent, nagy ég;
De a vízmélyből tarka fény, lám,
Tornyokon kúszik föl, le némán -
Kupolán - királyi csarnokon -
Szent babiloni falakon -
Vésett repkény s kövült virág
Feledett lugasain át -
Fel a csodás szentélyfalon,
Hol a párkányfríz egybefon
Venyigét s violát vakon.

Hol borzoló szél sose jár,
Nyúlik el a bús tengerár.
Csúcsív s árny elvegyül egészen,
Mintha ott függne mind a légben,
Amíg a város büszke tornyán
Halál ül és néz szét mogorván.

Ott tört szentély s tátongó sírok
Szintjén a tenger habja villog;
De sem a gyémánt, mely a bálvány
Szemén szikrázik, sem a halvány
Ékszer, mely a holtat takarja,
Nem csábít hullámot a partra;
Mert fodrot sem vet soha már
Az üveggé fagyott határ -
Nincs árapály, mely megjelen
Más messzi, boldog tengeren,
Súgva: nem ily szörnyen szelíd
A többi tenger, mint ez itt.

De lám csak, megrezzent a lég!
A hullám - nem holt az se még!
Tán a tornyok csöpp süllyedése
Mozdít a rest habon ma végre -
Mintha a hártyás égen a
Csúcsuk lyukat hasítana.
Vörösebben izzik a hab -
Percek pihegnek bágyatag -
S míg a város süpped alá, oly
Szörnyű nyögéssel - a pokol
Feláll ezernyi trónusáról,
S köszöntésére meghajol.

Tótfalusi István fordítása

Lám! A Halál épített trónt
Furcsa városban csalárdot,
Távol lenn ködös nyugaton,
Ahol rossz, jóság és legrosszabb vigalom
Lett örök sírhalom.
Sok szentély, paloták és tornyok
(Öreg nem ingó minaretek!)
Miénkhez sehogy sem hasonlók.
S mert nem lengik körbe szelek,
Nyugodt ég alatt fekszenek
Mélabúsan komor vizek.

Éjidőn szent ég sugara
Sohasem száll e városra;
De rémes tengerből a fény
Zubog kis tornyok tetején –
Csillog fönt messzi csúcsokon –
Fönt- dísztér, bástya, kupola;
Fönt- templom s Babilon fala;
Fönt- elhagyott lugas árnyán
Vésett – kővirág, borostyán;
Fönt- sok és sok szentély csodás
Koszorús frízén dísz-fonás:
Lila szőlős és ibolyás.
És a nyugalmas ég alatt
Hevernek mélabús tavak.
Összefolyt bástyák és árnyak,
Úgy tűnik, a légben szállnak,
S ott hol a város tornya áll
Lenéz gigászként a Halál.

Ott nyitott- templomok, sírok
Tátongnak lent és fényhabok;
De nem hever ott gazdagon
Gyémántból bálványszem halom,
Nem kacag sok ékszeres halott,
Kiket az ágyba víz csábított;
Sajnos, nem göndör és habos!
Csak végig vad tükörlapos –
Nem beszél ott felpuffadt szél
A messzi boldog vizeknél –
Nem zihál ott vihar habot,
Mert a tenger irtón nyugodt.

De lám, a szélben kavargás!
Hullámokon futó mozgás!
Ha a tornyot eltaszítja,
Lassú ár a mélybe húzza –
S ha a csúcsok elgyérülnek
Üres égre fátylak ülnek.
A hullám is tűz vörös már –
Órák lelke gyengén zihál –
S nem a földi nyögés alatt
Süllyednek el városfalak,
Pokol kelt fel ezer trónról,
És tettének hódol.

Németh Dezső fordítása