<<< Versek főoldala


A Colosseum



Fordítók:   Kardos László | Radó György | Németh Dezső



Ős Róma képe! Dús ereklyetartó,
Melyet erő s fény holt századai
Szent álomképül hagytak az időnek.
Ó, végre, végre, oly hosszú s nehéz
Zarándokút s perzselő szomj után
(Tudás-kutadra sóvárgott e szomj)
Alázatos-új szívvel térdelek
Árnyaid közt, s lelkem leglelke issza
Nagyságod, búd és glóriás hired!

Kor, Végtelenség, Ős Emlékezet,
Csönd, Pusztulás és sűrü Éjszaka,
Most érzelek - hatalmatokat érzem.
Varázs, erősebb, mint amit tanított
A Getsemánén a Zsidó Király!
Bűbáj, nagyobb, mint békés csillagokból
Valaha szítt a révült káldeus[1]!

Hol hősök hulltak, oszlop omlik el!
Hol vert aranyból kényes sas sugárzott,
Sötét denevér most az éji őr!
Hol Róma hölgye úsztatta aranyló
Haját a szélben, nád és tüske ing!
Hol Cézár gőgölt arany trónusán,
Szellemként siklik márványotthonába
A szarv alakú hold fakó világán
A kövek közt a fürge, néma gyík!

De állj! E fal - örökzöld-lepte boltív -
Omló lapok - e bús és barna pillér -
Megingott kőgerenda - porladó fríz[2] -
Betört oromzat - roncsok és romok -
Kövek - e szürke kőrakás - jaj, ennyit
Hagyott a Híresből s a Nagyszerűből
A roncsoló Idő nekem s a Sorsnak?

Az ekhó visszazengi: "Nemcsak ennyit!
Erős prófétaszózat száll örökkön
Belőlünk s minden romból fel a bölcshöz,
Mint Memnon[3] dala zsong a nap felé.
Minden nagy szív parancsainkra dobban,
Minden nagy elme úrszavunkra lendül.

Sápadt kövek bár, nem vagyunk mi bénák.
Nem szállt el minden nimbuszunk s erőnk,
Sem hősi hírünk minden mágiája,
Sem a köröttünk áramló csodák,
A titok sem, mely mélyeinkben alszik,
Az emlékezés sem, amely libegve
Köntösként ránk tapad körös-körül
S a dicsőségnél fénylőbb mezbe burkol."


Kardos László fordítása



Óh, régi Róma képe! Büszke tervek
Ereklyetára, mit fény és erő
Holt századai hagytak az Időre!
Ma végre - végre - nagy zarándokút
S az égető-szomjú napok után
(Szomjaztam eszméid forrásvizét)
Újultan, áhitattal térdelek
Árnyékaid között és így iszom
Lelkembe fényed, gyászod és hatalmad!

Nagyság! Idők! a múlt emlékei!
Óh csönd! Kietlenség! és sűrü éj!
Érezelek én - érzem hatalmatok -
Földibb varázs, mint az, mit Getsemáné
Kerjében tanitott Zsidók Királya!
Több bűbáj, mint mit kába káldeus
Valaha is kivont halk csillagokból!

Hol egy hős dőlt ki, most oszlop dől el!
Hol az arany sas-jelkép tündökölt,
Most füstös bőregér az éjnek őre!
Hol római hölgyek szőkült haját
Lengette szél, most leng sás és bogáncs!
Hol aranytrónusán császár henyélt,
Most holdkaréj halovány sugarán
Márványlakokba szellemként oson
A kőben élő fürge, néma gyík!

De állj! e fal - e repkény-lepte ív -
Repedt talapzat - üszkös, bús üreg -
Megingott kőgerenda - porladó fríz -
Törött oszlopfő - omlatag perem -
Sok kő - óh! mennyi szürke kő - tehát
Csak ennyi hírt, ily nagyságot hagyott
A sorsra s rám a mállasztó idő?

"Nemcsak ennyit" - zengik vissza - "nemcsak ennyit!
Belőlünk s mind e Romból jós szavak,
Örök szavak szállnak tudó fülekhez,
Mint Memnon dallama a Nap felé.
Miénk a legnagyobbak szíve - mi,
Vagyunk az órjás elmék zsarnoka.
Mi, bús kövek, nem állunk tétlenül,
Nem minden hírünk és erőnk enyész -
Nem minden bűvhatalma nagy nevünknek -
Nem minden minket övező csoda -
Nem minden bennünk rejtező titok -
Nem minden emlék, mely rajtunk lebeg,
És úgy simul ránk, hozzánk, mint ruha,
Mint öltözékünk, mely több, mint dicsőség."


Radó György fordítása



Antik Róma! Gazdag ereklyetartó -
Magasztos elméje múlt időnek,
Befedett évszázadok pompája s ereje!
Hosszan, hosszan, sok-sok nap után
Fáradt zarándok láng-szomját oltod:
(Buzog a tan forrása, mit szomjazol,)
Térdelek szent emberré változva
Árnyékaid között, és beissza
Bő lelkem nagyságod, búd és glóriád!

Végtelenség! Kor! Régi Emlékezet!
Csend, pusztulás homályos éjjelen!
Sok sivár csarnok, szellem-nép tere!
Most érzem! Erőtök érzem bennem,
Igazabb tan e varázs, mint Jézus Király
Mit tanított a Getszemáné-kertben.
Oh! Erősebb varázs ez, mint káldeus
Mit bűvölt békés csillagokból.

Itt, hol hősök haltak, oszlop mállik szét,
Itt, hol arany-sas utánzat bámult,
Éjfélkor őrt áll a barna denevér…
Itt, hol a római nő sárga haja
Úszott a szélben, - nád és bogáncs ring.
Hol elefántcsont kanapén ült Cézár,
S kárörvendett hazug rossz vipera,
S arany trónján uralkodó henyélt, -
Kísértetszerű márványon siklik
- Aranyszarv-hold sápadt fényénél –
Halk gyík fürgén a kövek közé.

Ezek dűlő árkádok, kőfalak,
Ezek omló kormos kőlapok, oszlopok,
Ezek homályos gerendák, tört frízek,
Ezek tört párkányok, roncsok s romok,
Ezek a kövek, sajnos! Ez szürke mind -
Mind nagy s hatalmas, - ezt hagyta
A maró idő a sorsnak és nekem?

Nem minden visszhang válaszol; „Nem minden:
Prófétai hang ereje áradt fel
Tőlünk és a romokból a bölcshöz;
Így ős-időben Memnom szólt a naphoz.
Mi a legnagyobbak szívét uraljuk;
Nagy elmék nagy zsarnokai vagyunk.
Nem vagyunk szétdúlt sápadt kövek,
Nem ment el minden erőnk s hírnevünk,
Minden dicső hírünk és mágiánk.
Nem minden csoda, mi körülvesz minket,
Nem minden titok bensőnk hazugsága,
Nem függ ettől a tág emlékezet,
Amely körbe csüng minket, mint a mez
És palást, s ami több mint glória.”


Németh Dezső fordítása



[1] Khaldea v. Chaldea; Mezopotámia Déli részlete. Az Eufrátesz melletti Hit községnél kezdődik, azon a helyen, ahol az Eufratesz és a Tigris már igen közel jut egymáshoz. Khaldea nem más, mint a tulajdonképpeni Babilonia. Az ékírások szerint "Kaldu", és eredetileg Dél-Babiloniának csak egy részét jelentette, később azonban az elnevezést az egész birodalomra átvitték. [r]
[2] Vízszintes építészeti tagozat, amely az ókori építészetben az architráv (közvetlenül az oszlopfőre támaszkodó kőgerenda; gerendapárkány) és a koszorúpárkány közt vonul, festett v. szobrászati díszítményekkel gazdagítva. [r]
[3] A görög hősmondában Eos-nak (a Hajnalnak) és Tithonosnak (a napkeleti Etiópia királyának) fia, napkeleti hős, ki a trójai háborúban fiatalon elesett. A hajnali harmatot ezért a költők a fiát örökké sirató Hajnal (Eos) könnycseppjeinek nevezték. [r]



<<< Versek főoldala