<<< Versek főoldala


A legszebb nap, legszebb idő / A boldog órát / A legboldogabb óra, nap...



Fordítók:   Radó György (A legszebb nap, legszebb idő) | Tótfalusi István (A boldog órát) | Vajda Endre (A legboldogabb óra, nap...) | Németh Dezső (A legboldogabb nap)



A legszebb nap - legszebb idő:
    Hült, hervadt szívemnek mikor
Reménye élt - hírnév, erő -
    Érzem: sehol.

Erő? Igen, erő után
    Vágyódtam... ám rég nem tüzel,
Ifjonti ábránd volt csupán,
    S tünjék is el.

S hírnév? Mi dolgom most veled?
    Tán más főn majd uj életet szít
Belém sugárzott mételyed -
    Csitt, szellemem, csitt!

A legszebb nap - legszebb idő
    Mit látni fog s látott szemem,
A fényes látvány - hír, erő -
    Volt csak nekem.

S remélhetnék bár hírt, erőt,
    De véle azt a kínt,
Mely akkor is fájt - szép időt
    Ne éljek át megint:

Mert szárnyán volt zord ötvözet
    S rám tudta hinteni,
S elég volt, hogy széthúzzon egy
    Lelket, mely ismeri.


Radó György fordítása



A boldog órát és napot
Gyötrött szívem megélte már,
Dölyf s erő egykor ragyogott,
        S most messze már -

Erő, mondtam? Igen, talán -
De már oda - ó jaj, be rég!
Álmok az élet hajnalán -
        Hiú beszéd!

S ó dölyf! Mi dolgom még veled?
Öntsd inkább másnak kebelére,
Mit rám öntöttél, mérgedet:
        Lelkem, ne félj te.

Barát s szerető mosolya,
Fényes remény mind itthagyott,
Nem hevíti keblem soha -
        Elmúlt, halott.

A legszebb órát és napot
Szemem őrzi - s meglátja még -
Dölyf és erő, mely ragyogott,
        Megvolt - s elég.


Tótfalusi István fordítása



A legboldogabb óra, nap
    Tört szívemben otthont talált,
De az erő és öntudat
    Már messze szállt.

Erő? Igen! Úgy véltem, az;
    Jaj, eltűnt, többé nem felel;
Tőle feszült a vad tavasz -
    Hadd múljon el.

S az öntudat ma már mit ér?
    Öntse maró mérgeit új
Agyakba, hol még friss az ér -
    Szivem, csitulj!

A legboldogabb óra, nap,
    Mit szemem látott, láthatott:
A fényes erő, öntudat
    Múltban ragyog.

De ha erő és öntudat
    Oly kínnal kelne fel,
Mint egykoron - sugarukat
    Nem bírnám újra el.

Mert ólom volt éj-szárnyukon,
    S míg verdesett, lehullt
A szívbe, mely törni rokon
    Kínokban megtanult.


Vajda Endre fordítása



A legboldogabb- nap, óra
 Kemény tört szívemnek hite,
Reménye s büszke hatalma
 Szállt messzire.

Erő! mondjam? van! azt hiszem,
 De lassan eltűnő, ó jaj!
Ifjú látomása nekem
 Múló sóhaj.

És büszke legyek most veled?
 Más arcom még átvehetem,
Ha ölő mérgük rám ered –
 Csitt, szellemem!

Legboldogabb- napot, órát,
 Egykor láttam, látta szemem
Önhitt fényét és hatalmát
 Érzelmemen.

De a reményt, büszke erőt
 Most is ajánlta – fájdalmát
Éreztem – de e fényidőt
 Nem élném újból át.

Mert sötét-ötvözött szárnya
 Mivel csapkodott ­– leesett,
Lényeg: erős pusztítása,
 S a lélek tudta ezt.


Németh Dezső fordítása



<<< Versek főoldala