A kísértetes palota / A kísértetek palotája

Fordítók: Babits Mihály (A kísértetes palota) | Radó György (A kísértetek palotája)

Legzöldebb völgyünk ölében
- Jó angyalok laktak ott -
Hajdan büszkén, büszke-szépen
Drága kastély ragyogott.
Földjén Gondolat királynak
Fölszökött!
Sohse lengtek szeráf-szárnyak
Gyönyörűbb torony fölött.

Ormain zászlók lobogtak,
Sárga, gőgös, víg-arany,
Mindez rég volt - tűnt koroknak
Távolaiban!
Ahány enyelgő játszi szellő
Ment arra át,
A dús, bokrétás bástya mellől
Mint szárnyas illat szállt tovább!

Lantzenére ott a vándor,
Ki e boldog völgybe jött,
Láthatta, hogy szellem táncol
A lángablakok mögött
Egy trón előtt, amelyen ülvén
Bíborbanszületett ^[1]
Királyuk trónolt, ki körül fény
Árasztott méltó ünnepet.

És gyönggyel a kastély kapúja
S rubinnal rakva volt,
Melyen át egyre s egyre s újra
Édes visszhangok árja folyt
Szikrázva a terembe: - rájuk
Egy munka várt,
S egy öröm: örökké királyuk
Eszét zengni, a bölcs királyt.

De bú-ruhás átkok sereggel
Szállták meg a király honát:
Sirassuk őt! mert soha reggel
Nem süt már éjszakáin át!
S háza körül a halk dicsőség
Ma már csak oly-
Mód zengi őt, mint rege hősét,
Kit elhantolt a kor.

S csak rémes árnyak bálja, mellyet
A véres ablakokon át
Ma itt disszonáns zene mellett
Az utas kavarogni lát,
A sápadt ajtóból ma rémek
Folyója foly
Örökké, s hova azok érnek,
Van kacagás - de nincs mosoly.

Babits Mihály fordítása

Legzöldebbik völgyünkben, hol
    Angyaloknak volt hona,
Állt sugárzó fényben egykor -
    Állt egy ékes palota.
Földjén Gondolat-királynak
    Fölmeredt!
Még szeráf nem bontott szárnyat
    Fél-ilyen szép ház felett!

Büszke zászló sárga fényben
    Lengett, libbent fent falán,
(Mindez - mindez óh be régen
    Volt - hajdanán),
S ha szép időben langy lehellet
    Símult oda,
Forgós, fehér mellvédje mellett
    Mint szárnyas illat szállt tova.

Boldog völgy! A vándor látott
    Két tündöklő ablakot:
Édes lant-zenére táncot
    Lenge szellem-alakok
A trón körül lejtettek és fenn
    (Bíbor fia!)
Dicsőségéhez illő fényben
    Ült e föld király-ura.

Gyöngy villogott, rubint izzón gyúlt
    A kastély kapuján,
Mígy egyre tódult, tódult, tódult
    - Nem lett halovány -
Egy visszhang-raj s az volt a dolga
    - Mely büszkeség! -
Hogy szebbnél szebb hangon dalolja
    Királya józan, bölcs eszét.

De sok Gonosz bú-öltözékben
    E nagy királyra támadott.
(Gyászoljuk óh! - hiszen többé nem
    Láthat, szegény, kelő Napot!)
S a hírnév, mely e lak körül
    Virradt, virult,
Csak emlék s benne mint köd ül
    A múlt, mely sírba hullt.

S ki most barangol arra, láthat
    Rőtben úszó ablakot,
Torz dalokra furcsán járnak
    Ott bent szörnyü alakok:
Mint egy folyó, iszonyu gyorsan
    Rém-ár kifoly
A zord kapun, s mind egyre harsan
    Kacaj - de nincs mosoly.

Radó György fordítása

[1] Porphürogenétosz; VII. Konsztantinosz bizánci császár, aki születése pillanatától haláláig császár volt, neve születése körülményeire utal.

A ballada Az Usher-ház vége című elbeszélésben található, mint a házigazda alkotása.

<<< Versek főoldala