<<< Versek főoldala


Az alvó / Az aluvó



Fordítók:   Képes Géza (Az alvó) | Radó György (Az alvó) | Tellér Gyula (Az aluvó)



Kék nyári éj, a hold kigyúl,
állok alatta szótlanul.
Ködöt lehel ki szája: ím
körötte álmos pára ring
s a csúcsra csöppen csöppre csöpp:
lágyan csöpög a könnyü köd
s lecsordul: zizzenő zene,
a tág völgy megtelik vele.
A síron ing a rozmaring;
a hullámon liliom int;
a rom morog, mozdulni rest,
ködpólyában pihegni kezd.
A tó: sötét csillámu rét,
mély szusszanása leng feléd,
Alszik: hiába költenéd.
Álom ül minden Szép szivén.
Vajjon te hol pihensz, Irén.

Ó, drága lány! - les rám az árny,
Kinézek szobád ablakán.
Szél kél, amint suhint a lomb,
nevet s a rácson át beront,
nem láthatom: ki- és beleng,
mint varázsvessző, úgy kereng.
Fölrebbennek a függönyök,
ki nyöszörög a tüll mögött?
Kint bolt ivel, mint könnyü híd,
alatta lelked álmodik;
s árnyak járnak: új s új alak,
fölnyúlnak és lehullanak.

Ó, drága lény, szólítlak én
nem félsz-e álmod éjjelén?
Bekószáltál tengernyi tért
arcod sápadt, ruhád fehér,
hajad a sarkadig leér
s körülölel a csendes éj.
Pihensz te rég, te égi szép,
érzed az öröklét izét,
álmod a perc nem tépi szét.
A szobád szinte szárnyra kap,
rád vágyik ágyad hallgatag
s te kint heversz, kinyílt szemed
bámul: körül hogy lengenek
a sápadt arcu szellemek.

Szerelmem ég! Te égi szép,
lángját a lelked érzi még?
Férgektől, ó, vajjon ki véd?
Erdő zúg messze, sűrü, zord,
ott áll lakásod: síri bolt,
kapuja súlyos, fekete -
hányszor láttad kinyílni te,
midőn feltűnt a gyászfogat
s táncoltak bóbitás lovak.

Ilyenkor, csintalan gyerek,
kezed a néma sírhelyek
falát kővel dobálta meg.
A bús sirbolt boronghat ott,
többé már meg nem kongatod,
mint akkor, régen, lesve kint:
mordul-e benn a holt megint?


Képes Géza fordítása



Ma, júniusnak éjfelén
Titokzatos hold néz felém.
Aranyszirmú mákony-kehely
Fülledt, fojtó párát lehel,
Csepp csepp után, zajtalanul
A hegy csöndes csúcsára hull
S lopódzik elpilledve, zöngve
A mindenségbe, le a völgybe.
Sírhalmon ing a rozmaring;
A liliom habokra ring,
S mit az éj ködfátyolba von:
Nyugodtan málladoz a rom;
És, mint a Léthé, nézd: a tó -
Tán szántszándékkal szunnyadó
S az ébredéstől borzadó.
Minden Szép alszik! - Itt, ime:
(Hol égre néz ablak szeme)
Iréne is - a Végzete!

Orcád ragyog! hogy' hagyhatod
Éjjel kitárva ablakod?
Fák csúcsáról ledér leget
Szűr át zsalud s a lég nevet -
Testetlen szél: boszorka-had
Szobádon ki s beszáll, szalad,
S a függöny-ernyőt lengeti -
Vésszel teli - rémmel teli -
Húnyt, hullámos pillád felett
(Mögötte lelked szendereg)
S a föld ölén s a fal tövén
Kél s hull az árny, mint síri lény.

Szép asszonyom, nem félsz nagyon?
Mért és mit álmodol vajon?
Ki küldött: távol tengerek,
Hogy elbűvöld e kerteket?
Különös arcod és ruhád
S főként: hosszabb fürt hull reád,
S óh, ünnepélyes némaság!

A hölgy alszik! Bár lenne rég-
Tartó mély álma hosszu még!
Szentül vigyázz álmára, ég!
E lak bár még dicsőbbé lenne
És még búsabb ágy állna benne!
Ő nyugszik - Isten adja meg:
Pillái zárva légyenek,
Míg szellemek kisértenek!

A hölgy alszik! Bár lenne rég-
Tartó mély álma lassu még
Féreg, kerüld el fekhelyét!
Hol vén erdő árnyát veti,
Nagy boltív nyílhat majd neki -
Boltív, amely szárnyas, sötét
Kapuját sokszor tárta szét,
S családi gyászán diadalt
Ült, látva leplet, ravatalt;
S távol, magányba temetett
Falára Ő gyakran vetett
Még gyermekként egy-egy követ -
E kripta döngő ajtai
Hangját Ő már nem csalja ki
S nem borzad - árva kis pogány! -
Hogy ott a holt mordul talán.


Radó György fordítása



Éjfél van, júniusi nap;
Állok a bűvös hold alatt. -
Arany szegélyén köd, nyirok,
Mákonyos pára párolog,
Majd lágyan hullva, cseppre csepp,
A halk hegycsúcsra csepereg,
S lefut kábítva-muzsikálva
A mindenség völgykatlanába.

A síron ing a rozmaring;
A liliom haboknak int;
Ködöt kerít maga körül
A várrom és nyugodni dűl.
S a tó is: mint a Léthe! - nézd:
Mint akit szántszándéka készt
Aludni s nem vár ébredést.
Szúny a Szépség! - s itt aluszik
(Égre nyitván ablakait)
Iréné és a Sors is itt!

Kin fény ragyog: miért hagyod
Az éjbe-tárva ablakod?! -
A buja lég a lombon át
Nevetve önti el szobád:
Testetlen lég szellemhada
Rajzik ki-be, ide s tova,
S oly kapkodón, oly szörnyüképp
Libbenti ágyad függönyét,
Pillás, hunyt szemhéjad felett,
Mely alatt lelked szendereg,
Hogy padlón és falak során
Mint kísértet kél s hull az árny.

Ki drága vagy: nem félsz magad?
Miért s mi tölti álmodat?
Tengeren jöttél s most csupa
Bámulat a kert. Mert fura
A sápadtságod! A ruhád!
Fonatod hossza még furább,
S ez az ünnepi némaság!

A hölgy pihen! Álma legyen
Oly mély, amilyen végtelen!
Ringassa szent ölén a menny!
Váljon szentéllyé a szobája,
Bánathellyé a nyoszolyája,
S kérem Istent: fekhessen el
Ott-benn, szemét se nyitva fel,
Leples kisérteteivel!

A szép pihen! Álma legyen
Oly mély, amily időtelen!
Férgei várják csendesen!
S várja a vén, homályba-holt
Erdőben egy mély kriptabolt:
Kripta, mely kapuja setét
Szárnyait gyakran csapta szét
Győztesen, fodros szemfedők
S a gyászoló család előtt;
Sírbolt, magányos, süppedett,
Melynek kapuját, mint gyerek,
Kővel épp ő dobálta meg;
Kősír, mely dörgő kapun át
Visszhangot többé már nem ád,
S - kis bűnöst - nem ijesztgeti,
Hogy bent a holt felelt neki.


Tellér Gyula fordítása



<<< Versek főoldala