<<< Versek főoldala


-hoz / ...nak

Fordítók:   Radó György (-hoz) | Szabó Lőrinc (-hoz) | Tótfalusi István (...nak)



E vers írója még nemrégiben
Az ész gőgjének esztelen hevében
"A szó hatalmát" hirdette s tagadta,
Hogy a nyelven fakadt beszéden kívül
Is megfoganhat eszme ember-agyban;
De most, mintegy gúnyolva a kevélyt,
Két szó - két idegen, lágy kéttagú,
Olasz zenéjü szó - csak holdsütésben
Szendergő angyalok szájára méltó,
"A Hermon-domb harmatja, gyöngyfüzér"
Tör egy szívnek legmélyéről elő,
Mint nem-gondolt kisértet-gondolat,
Dúsabb, vadabb, és égőbb víziók,
Mint az, mit Izrafel (hárfás szeráf!)
"A mindeneknél édesebb szavú"
Kimondhatott. Hát én? varázsom megtört,
Kezem remeg, tollam megáll s lehull
E drága név - neved - előtt, habár
Kívánod, írni, szólni nem tudok,
Nem érzek - gondolok, mert ez nem érzés,
Csak állok mozdulatlan arany
Küszöbjén álmaim tárt ajtajának,
Bámulva, a pompás fasor végében,
És megremegve, amint jobbfelől
És balfelől és mind a hosszú úton,
Bíbor-párák közötta szemhatár
Szélső szegélyéig látlak - csak téged!


Radó György fordítása



Nemrég, az ész őrült gőgjében, e
Sorok írója "a szavak hatalmát"
Hirdette, s tagadta, hogy valaha
Ébredt emberi agyban gondolat,
Melyet ki nem mondhat emberi nyelv:
S most, mintegy e dölyf gúnyolásaként,
Két szó - két puha szótag, idegen[1] -
Két olasz hang, amit csak álmodó
Angyal mormolhat holdas "harmaton,
Mely gyöngyláncként csügg a Hermon hegyén" -
Rezzent föl szíve örvényeiből,
Nem-gondolt gondolat, mely lelke a
Gondolatnak, dúsabb és istenibb,
Semhogy akár a hárfás Izrafel
("Az Úr legzengőbb teremtménye") ki -
Mondani remélje. S én! Óh, tört varázs!
Remegő kezemből kihull a toll.
Ha neved vezet, kérd bár te magad,
Nem tudok írni - gondolkozni, szólni -
Jaj, érezni se, mert ez, ez nem érzés,
E mozdulatlan ácsorgás az álmok
Tárt kapujának arany küszöbén,
E bűvölt bámulás a ragyogásba,
S e borzongás, amikor, jobbra-balra,
S az egész út mentén, bíborodó
Párák közt, messze, ameddig csak a
Tekintet ér - téged látlak csupán.


Szabó Lőrinc fordítása



Nemrég e sorok írója bolond
Értelmiségi gőgjében "a szó
Hatalmáról" papolt - tagadva, hogy
Bármi születhet az emberi agyban
Azon túl, mit emberi nyelv kiejt:
S most, megcsúfolva ezt a kérkedést,
Két szó - két olaszos, két szótagú
Szó, mely csak arra lett, hogy álmodó
Angyalok súgják holdas "harmaton,
Mely gyöngyfüzérként csüng Hermon hegyéről" -
Tört fel szíve szakadék-mélyiből,
Nem-gondolt, így legmélyebb gondolat,
Dúsabb, vadabb s istenibb látomások,
Mintsem Izrafel, a hárfás szeráf
(ki "minden lénynél édesebb szavú")
Kimondhatná. És én! Megtört hatalmam,
A toll erőtlen kezemből kihull.
Ha szép neved a textus - bár te kérted -
nem tudok írni, eszmélni, beszélni -
Jaj, érezni sem; hiszen ez nem érzés,
Hogy kábán ülök arany küszöbén,
Az álmok szélesre tárt kapujának,
Transzban bámulom a nem földi látványt,
És látom megremegve jobb felől,
Meg bal felől, meddig ellát a szem,
Nagy messzeségben, szűz párákon át, hol
A látvány véget ér - hogy csak te vagy.


Tótfalusi István fordítása



[1] A szöveg szerint olaszosnak szánt szavak valójában Shew francia keresztnevei: Marie, Louise.



<<< Versek főoldala