<<< Novellák főoldala


Eiros és Charmion[1] párbeszéde



Πυρ σοι προσοισω
Megégettetlek, nem leszek kíméletes.

Euripidész: Andromakhé[2]
(Kerényi Grácia fordítása)



EIROS

   Miért nevezel Eirosnak?


CHARMION

   Nos, ettől fogva mindig így szólítlak. Néked is el kell feledned az én földi nevemet, s úgy szólnod hozzám, mint Charmionhoz.


EIROS

   Ez valóban nem álom!


CHARMION

   Álmaink már nincsenek velünk, csak ez a rejtély. Boldoggá tesz, hogy életszerűnek s értelmesnek látlak. Az árnyak fátyla már fellebbent szemedről. Ne csüggedj, ne félj semmitől. A kábulat reád mért napjainak vége; holnap én magam vezetlek be új léted gyönyörrel s csodákkal teli világába.


EIROS

   Igaz, már semmilyen bódulatot nem érzek. A gyengeség és a borzalmas sötétség elillant, már nem hallom azt az őrült, robajló, rettentő hangot, a "sok vizek zúgását"[3]. Érzékeim mégis zavarodottak, Charmion, de már buzgón érzékelik az újat.


CHARMION

   Pár nap, és az is elmúlik - de teljességgel megértelek, és együtt érzek veled. Tíz földi éve már annak, hogy átéltem mindazt, amit most te is átélsz, emléke mégis elevenen él bennem. Habár nem kell minden fájdalmat eltűrnöd, amitől Aidennben[4] kell majd szenvedned.


EIROS

   Aidennben?


CHARMION

   Aidennben.


EIROS

   Ó Istenem! - szánj meg Charmion! - túl sok fenséges teher nyomja vállamat - az ismeretlen ismerőssé válik - az elképzelt Jövő elmerül a fenséges és biztonságos Jelenben.


CHARMION

   Ne viaskodj most ilyen gondolatokkal. Holnap majd erről is ejtünk szót. Lelked most csapong, de az emlékek majd enyhítik izgalmadat. Ne nézz körül, sem előre ne tekints - csak hátra. Égek a vágytól, hogy megismerjem a rendkívüli esemény részleteit, mely közénk vetett. Beszélj nekem róla. Csevegjünk ismerős dolgokról ismerős, ősi nyelvünkön, ami oly félelmetes módon semmivé lett.


EIROS

   Még ijesztőbb, borzasztóbb! - ez valóban nem álom.


CHARMION

   Álmok már nincsenek. Túl sokat siránkozom, Eiros?


EIROS

   Siránkozol, Charmion? Ó, mélységesen. Ebben az utolsó órában sűrű homály és emésztő fájdalom borult rád.


CHARMION

   Ez az utolsó óra - beszéljünk róla. Emlékezz rá, hogy a katasztrófa puszta tényein kívül semmit nem tudok. Amikor kiléptem az emberek sorából, a Síron át az Éjbe jutottam - mégpedig, ha jól emlékezem, éppen az idő tájt, amikor a balsors, ami rád lesett, még nem volt sejthető. De akkortájt valójában keveset tudtam a spekulatív bölcseletről.


EIROS

   Az individuális zűrzavar, ahogy mondtad, teljesen váratlanul keletkezett, de hozzá hasonló csapásokról már régóta beszélnek a csillagászok. Szükségtelen mondanom, barátom, hogy még az idő tájt is, hogy te elhagytál bennünket, az emberek véleménye megegyezett azokkal a passzusokkal kapcsolatban, amelyek a szent írásokban a végső, tűz által való pusztulásról írnak[5]; miszerint csak a Földről magáról szólnak. De a csillagászok véleménye téves, amikor a pusztulás egyetlen okaként az üstökösök tüzét jelöli meg. Ezen égitestek mérsékelt sűrűségét igen pontosan meg lehet határozni. Megfigyelték őket, amint elhaladtak a Jupiter holdjai között, és semmiféle változást nem okoztak ezen másodrendű bolygóknak sem a sűrűségében, sem a pályájában. E vándorokat régóta mérhetetlenül ritka gázfelhőknek tartjuk, amelyek még közvetlen érintkezéssel sem tudnának kárt okozni szilárd bolygónknak. De az érintkezéstől sem kell rettegni, mert az üstökösök anyaga meglehetős pontossággal ismert. Közöttük ott található az a bizonyos tűz is, ami a pusztulás elfogadhatatlan ötletét sugallta. Csakhogy a csodákról való képzelgések az utóbbi időben különös módon elterjedtek az emberek között, és bár csak néhány tudatlan ült fel a csillagászok egy-egy új üstökösről szóló bejelentése után terjedő jóslásoknak, mégis az ilyen bejelentések tekinthetők a zavar és bizalmatlanság forrásainak.
   A különös röppálya elemeit azonnal kiszámították, és minden megfigyelő egyetértett abban, hogy az napközelben igen közel fog esni a Föld pályájához. Akadt két vagy három csillagász, aki eltökélten állította, hogy a találkozás elkerülhetetlen. Nem tudom kellőképpen leírni, milyen hatást gyakorolt ez az információ az emberekre. Mindennapos teendőikkel elfoglalt agyuk néhány rövid nap alatt nemigen képes felfogni egy ilyen értesülést. Mégis, ennek a fenyegető hírnek a lényegét a legközönyösebb ember is meglehetősen hamar megértette. Végül mindenki belátta, hogy a csillagászati ismeretek nem hazudnak, és az emberek várták az üstököst. Felbukkanása eleinte nem volt túl gyors; külleme sem mutatott különösebb rendellenességet. Tompa vörös színű volt, és látható csóvája apró. Hét vagy nyolc napig nem észleltünk változást az átmérőjében, csak a színe mutatott némi eltérést. Időközben az emberek elfeledkeztek mindennapos bajaikról, és minden figyelem a filozófusok által az üstökös természetéről kezdeményezett vita felé fordult. Még a legtudatlanabbak is mutattak némi érdeklődést a téma iránt. A tanultabbak pedig most nem félelmük leküzdésével, vagy kedvenc elméletük védelmével foglalkoztak. Ahelyett keresték, epekedve kutatták a helyes szemléletet. A tökéletes tudásra törekedtek. Az igazság a maga egyszerűségével túllépett a magasztosságon, s a bölcsek fejet hajtottak előtte, úgy fejezték ki tiszteletüket.
   A félve várt találkozásnak a Földet vagy a lakóit fenyegető hatásairól a bölcsek véleménye óráról órára változott, de nekik nem adatott meg, hogy alakítsák a tömegek véleményét és gondolkodását. Kimutatták, hogy az üstökösmag sűrűsége messze alacsonyabb, mint az általunk ismert legritkább gázé; és hogy egy a Jupiter holdjai közé tett látogatás, amit erősen szorgalmaztak, lecsillapítaná a legádázabb félelmet is. A teológusok félelem szította eltökéltséggel kántálták a bibliai próféciákat, s oly közvetlenül és buzgón fenyegették azokkal az embereket, hogy arra még nem volt példa. Mindenkit meggyőztek arról, hogy a Föld végső pusztulását a szellem által gerjesztett tűz fogja okozni, s hogy az üstökösöknek nincs tüzes természetük (mint azt már minden ember tudja), az olyan igazság, amely mindenkit nagymértékben megnyugtat, aki elhitte a megjósolt végső zűrzavart. Érdemes megemlíteni, hogy a legnépszerűbb jóslatok és a legközönségesebb tévedések, amik a pestisre és a háborúkra vonatkoztak, s amik egy üstökös felbukkanásakor megszokottak voltak, most egyáltalán nem bukkantak fel. Mintha valami ismeretlen erő kényszerítené, a magyarázat lesöpörte trónjáról a babonaságot. A határtalan érdeklődés életerővel telítette még a leggyengébb lelket is.
   Mélyreható viták folytak arról, milyen kisebb károkat okozhat a találkozás. A tanultabbak enyhe geológiai zavarokról, a klíma, s ennek következtében a vegetáció esetleges megváltozásáról és esetleges magnetikus és elektromos hatásokról beszéltek. Sokan állították, hogy semmilyen észlelhető vagy látható effektus nem fog bekövetkezni. Miközben a viták folytak, azoknak tárgya egyre közeledett, átmérője megnövekedett, és a fénye is egyre ragyogóbbá vált. Az emberiség ezzel arányosan egyre inkább sápadozott. Minden emberi tevékenységet felfüggesztettek.
   Időközben az üstökös mérete elérte azt a nagyságot, amit korábban még sosem tapasztalt az ember. Gyorsan elvetettek minden reményt, hogy a csillagászok esetleg tévedhetnek, s hirtelenjében minden rosszat véltek tapasztalni. A képzelet okozta rémület szétfoszlott. Fajtánk legkitartóbbjainak szíve is vadul vert. Mindazonáltal néhány nap elegendő volt ahhoz, hogy az ilyesfajta érzelmek is feloldódjanak a még elviselhetetlenebbekben. A különös röppályát már nem tudtuk összeegyeztetni a tapasztalatainkkal. Történelmi vonatkozásai semmivé foszlottak. Teljesen új érzelmek törtek ránk. Nem mint csillagászati eseményt szemléltük, hanem mint a szívünkre telepedő gonosz lidércet. Mindez felfoghatatlan gyorsasággal ment végbe, a hatalmas tűzköpeny már horizonttól horizontig ért.
   Még egy nap, és az emberek fellélegezhettek. Már nem volt kétséges, hogy az üstökös hatása alatt állunk, de mégis éltünk. Azt éreztük, hogy testünk sokkal rugalmasabb, agyunk sokkal fürgébb. A lelkünket nyomasztó feszültség enyhülése nyilvánvaló volt. Az üstökös mögött valamennyi égitest kitűnően látható volt. Időközben a Föld növényvilága látható változáson ment át, s ez a körülmény okot adott arra, hogy elhiggyük bölcseink előrejelzéseit. Mindaddig soha nem látott burjánzásnak indult mindenfajta vegetáció.
   Még egy nap, és a fenyegetés megszűnt. Az nyilvánvaló volt, hogy az üstökösmag első ízben érintett meg minket. Minden ember heves változáson ment át; a fájdalom érzete volt a panasz és a rémület első jele. A fájdalmat először a mellben érzett kérlelhetetlen szorítás és a bőr elviselhetetlen kiszáradása okozta. Nem lehetett tagadni, hogy a légkör radikális változáson ment át. Ekkor a beszélgetések legfőbb tárgyává a légkör lehetséges megváltozása vált. Mindezek eredményeként a legvadabb rémület áramütésként sújtotta az emberiség szívét.
   Azt régóta tudjuk, hogy a minket körülvevő légréteg oxigénből és nitrogénből áll, mégpedig hetvennyolc rész nitrogénből és huszonegy rész oxigénből. Az oxigén, e keverék legfőbb alkotóeleme s a hő legszükségesebb közege egyben az élet fenntartásához legszükségesebb elem is, valamint a természet legerőteljesebb és energikusabb ágense. A nitrogén ezzel szemben nem táplálja sem az életet, sem a tüzet. Az oxigén természetellenes felszaporodása mindazonáltal az agy oly mérvű emelkedettségét okozza, mint azt tapasztaltuk is. Ennek az elméletnek a kiterjesztése pedig csodálatot szült. Mit eredményezne a nitrogén teljes kivonása? Mindenre kiterjedő, mindent elpusztító, megállíthatatlan tüzet, a Szentírásban megjósolt kárhozat beteljesülését.
   Miért kellene ecsetelnem, Charmion, az emberek közt elszabadult őrületet? Az üstökös anyagának ritka volta, ami annak idején reménnyel töltött el bennünket, most a legkeserűbb kétségbeesés forrásává vált. Megfoghatatlan, gáznemű jellege magának a Végzetnek a megtestesülése volt. Közben megint eltelt egy nap, mely elvitte a Remény utolsó árnyékát is. Fulladoztunk a levegő gyors változásától. Vörös vérünk zubogva rohant szűk medrében. Minden embert vad delírium kerített hatalmába; mindenki széttárt karral, hangosan sikoltozott a fenyegető égbolt felé. De a pusztító üstökösmag már ránk telepedett; még itt, Aidennben is megremegek, miközben róla beszélek. De rövid leszek - rövid, mint a ránk kiszabott idő. Egy percig mindent izzó ragyogás tett láthatatlanná. Azután - hajtsunk fejet Charmion a nagy Isten végtelen kegyelme előtt! -, azután mindent elsöprő hang hallatszott, mintha maga a Teremtő kiáltott volna; s a mindent betöltő éter, amiben léteztünk, egyetlen erőteljes lángban lobbant fel, aminek a fényességét és mindent elemésztő hevét még a mennyek angyalai sem tudják szavakkal leírni. Így ért véget minden.



Nemes Ernő fordítása


[1] Kleopátra két kísérőjének neve Shakespeare Antonius és Kleopárta című darabjából. De Poe forrása inkább Dryden lehetett, mivel Shakespeare-nél mindenütt a Charmian és Iras nevek szerepelnek. Dryden az All for love (Mindent a szerelemért) című művében, akárcsak Plutarkhosznál, a korrekt Charmion alak szerepel. Poe a neveket egyszer már felhasználta a Kleopátra halálát felidéző Politian című verses drámájában (Charmion és Eiros formában).
[2] A mottó 1845-ben került a mű elé (első megjelenése: 1839 december).
[3] Jelenések könyve 1,15: "És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása." (Károli Gáspár fordítása)
[4] Arabul Adn (Aden v. Eden), a testetlen szellemek birodalma. Itt a csillagközi, éteri régiót, szó szerint "az éteri hely"-et jelenti, ahol a Monos és Una beszélgetése is játszódik.
[5] Jelenések könyve 8,7-10; 9,17.18; 20,14 [r]


<<< Novellák főoldala